2012. április 5., csütörtök

Illatos fasírt

Egyszerű fasírt. Azért lesz illatos, mert koriandert és friss petrezselymet adok hozzá.

Illatos fasírt
500 gramm darált sertéshúst, 1 fej nagyon apróra vágott vöröshagymát és 2 összezúzott fokhagymát összegyúrok. 1 beáztatott zsemlét (kifacsarva) hozzáadok. Sóval, borssal, korianderrel fűszerezem. Belegyúrok még 1 csokor friss petrezselymet (szintén apróra vágva.) Golyókat formázva a masszából, bő olajban kisütöm.

Burgonyapürével és kukoricasalátával tálalom.

Édes-savanyú csirkemell

Igazi kínai hangulatú fogás. Elkészítése nagyon egyszerű és mindenki kedvence lehet. Olivér imádta. Rengeteget evett belőle. ;)

Édes-savanyú csirkemell
Elsőként a mártást készítem el: egy ananász konzerv levét összekeverek 2 teáskanál szójaszósszal, kevés ecettel és 80 ml paradicsompürével, majd kevés lisztet adok hozzá.
1 fej vöröshagymát megtisztítok és apróra vágok, majd kevés olajon el kezdem pirítani. 1 szál kimagozott, felszeletetlt erős paprika kerül a hagymára és tovább pirítom őket együtt. 1 szál répát, megtisztítva és felkarikázva adok hozzá és még 30 dkg felcsíkozott csirkemell is a serpenyőbe kerül. addig pirítom, amíg a csirke majdnem teljesen készen lesz. Sóval, borssal, szárított gyömbérrel fűszerezem. Az ananászokból néhány szeletet feldarabolok és hozzáadom az ételhez. Hozzáöntöm az előre elkészített mártást is. Egy szem paradicsom kerül bele negyedekben. Rizzsel és pirított szezámmaggal megszórva tálalom.

Szardíniás spagetti

Én nem szeretem az olajos halat. De ez a tésztaszósz nagyon finom.

Spaghetti con sarde
4-5 gerezd fokhagymát kevés olajon el kezdek pirítani. Hozzáadok 10 dkg felkockázott bacont és két konzerv szardíniát. (Az olajat előtte leöntöm róla.) Néhány percig még pirítom, majd hozzáöntöm egy konzerv paradicsomot. Egy marék olívabogyót morzsolok hozzá. Bazsalikommal és oregánóval fűszerezem. A spagetti tetejére halmozom és az egészet megszórom egy kevés friss petrezselyemlevéllel.

2012. március 23., péntek

Hamis rizottó

Azért hamis, mert a rizst már megfőzve, utólag adtam hozzá és nem is a sajttól, hanem a tejszíntől lett krémes. De csak a nagyon szakértő szem vette volna észre, hogy csaltam. :)

Hamis rizottó
A rizst előfőzöm. Egy fej hagymát, felaprítva és 20 dkg bacont felkockázva kevés olajon pirítani kezdek. Hozzáadok 1 db felkockázott pritaminpaprikát. Belekerül fél kilogramm tengeri halfilé, feldarabolva. Egy kicsit még pirítom, utána hozzáadom a rizst. Fűszerezem és beleöntöm a tejszínt. Forrón tálalom.

Kukoricából krémlevest

Furcsán hangzik, valóban, viszont nagyon jó az íze. A kukoricaszemek héjának összebotmixerezésével lesz ugyan egy kis gondunk, de ha sikerül péppé zúznunk őket, akkor egy nagyon sűrű levest kapunk.

Kukoricakrémleves
1 fej hagymát és 1 szál répát megtisztítok és felaprítok, majd kevés olajon el kezdem őket pirítani. amikor a hagyma már üveges, akkor hozzájuk öntök két konzervnyi kukoricát és az egészet egy-másfél liter vízzel felöntöm. 20-25 percig főzöm a levest, mielőtt botmixerrel krémesíteném. Sózom, borsozom és 2 dl tejszínt öntök hozzá. Reszelt sajttal és pirított baconnel tálalom.

Ízletes sertéssült

Az első egybesütött ételem. Bevallom, nagyon izgultam, hogy vajon sikerül-e elég puhára sütnöm a karajt. Szerintem nem vallottam kudarcot.

Ízletes sertéssült, zöldségágyon

Fél kilogramm karajt először megfőzök egy kevés sós vízben. Amíg fő, addig előkészítem a zöldségeket: 1 fej hagymát, 1 szem burgonyát, 1 szál répát és fél fej zellert meghámozok és durvára darabolok, ezenkívül fél fej fokhagymát gerezdjeire szedek és azokat is meghámozom.
A zöldségeket sózom, borsozom és egy tűzálló tálba fektetem őket. Egy kevés olvasztott kacsazsírt öntök rájuk és átforgatom őket.
A megfőtt karajt fűszerezem: sóval, borssal, kakukkfűvel, rozmaringgal és fokhagymaporral.
A karajt a zöldségekre fektetem és kevés kacsazsírt öntök rá.
Sütőzacskót húzok a tálra és fél óráig sütöm 600 W-on.
Leveszem a sütőzacskót és 4 percig grillezem a húst.

2012. március 22., csütörtök

Életem első lazaca

A lazac baromi drága, viszont mivel az allergiám bedurvult, ezért alig ehetek valamit. Gondoltam, hogy ha már így le van szűkítve az alapanyagok listája, akkor legalább valami igazán különlegeset készítek, nem számít, hogy mennyibe kerül. így került lazac a mai vacsorába.

Grillezett lazac salátaágyon
  1. A lazacot először 1-1,5 órára egy pácba rakom, ami olívaolajból, fél citrom levéből, egy csokor petrezselyemből, 4 gerezd fokhagymából áll. Sóval és borssal ízesítem.
  2. Ezután elkészítem a salátaágyat: jégsalátát tépkedek egy tányérra ízlésesen, erre kerül tányéronként 1,5 fej csemegehagyma, fél golyó mozzarella (ez is összetépkedve). Fél citrom levével és sóval, borssal ízesítem.
  3. Elkészítem a mártást: egy doboz tejfölt fél citrom levével fellazítok és sóval, borssal, fokhagymaporral ízesítem.
  4. A lazacot grillserpenyőn jól átsütöm és a salátaágyon tálalom.

2012. március 13., kedd

Az eredeti görög saláta

Ezzel az étellel már biztosan mindenki találkozott. És sokan közülünk már el is készítették. Ma utána olvastam és megtudtam, hogy ez a saláta attól lesz eredeti, hogy úgy tálaljuk, hogy a fetát egészben a tetejére rakjuk. No, most így csináltam. Szerintem jól néz ki.

Görög saláta
1 fej lilahagymát, 1 szál uborkát és 3 szem paradicsomot julienre vágok (vékony csíkokra) és egy tálban összekavarom őket. Ezt követően egy üveg fekete olívabogyót morzsolok bele és jól átkavarom. Sózom, borsozom és meghintem fokhagymaporral, majd a hűtőben tárolom néhány óráig. A levét leszűrve egy tálra halmozom a zöldségeket és a fetával a tetején tálalom.

Bazsalikomos borsókrémleves

Erre a levesre szerintem Gordon Ramsay valamelyik valóságshow műsorában figyeltem fel. Persze akkor a valóságshow maga elnyomta a receptet, így nem is tudtam meg semmit, csak, hogy a végeredmény zöld lesz. Meg, hogy ő nem bazsalikomot, hanem mentát rakott bele. Mindegy, kisütöttem magamnak a saját receptem, ami így néz ki:

Bazsalikomos zöldborsóleves
Egy fej vöröshagymát és egy szál sárgarépát megtisztítok és apróra vágok, majd kevés kacsazsíron 5 percig pirítom őket. Ezután egy liter vizet öntök az edénybe és 300 gramm fagyasztott zöldborsót. 25-30 percig közepes lángon főzöm az ételt, közben sóval, borssal és fokhagymaporral fűszerezem. 2 dl tejszínt és egy csokor friss és felaprított bazsalikomot adok hozzá. Felforralom majd botmixerrel krémesítem és sajttal meghintve tálalom. Nagyon finom és különleges étel!

2012. március 12., hétfő

Trüffelgolyók

Azt gondolhatnánk, hogy trüffelt nagyon nehéz készíteni, pedig szerintem a világ legegyszerűbb desszertjei közé tartozik. Nézd csak!

Trüffelgolyók
22 darabhoz 20 dkg étcsokoládéra lesz szükségünk. (Én a Cote d'Or narancsos étcsokiját választottam.) A csokoládét gőz felett megolvasztom, 2 dl habtejszínt keverek bele és 1 dl kávét. Az így keletkezett masszát egy órára a hűtőbe teszem, amíg megdermed. A megdermedt masszából egy dekás darabokat szaggatok és golyóvá gyúrom. A golyókat kakaóporba forgatom és tálalásig a hűtőben tárolom. Mindössze ennyi!

Fenséges rizottó

Mielőtt közzétenném e receptet, mondanék néhány fontos dolgot, szabályt a rizottókészítés módjáról.

  1. Ha apránként öntjük fel a rizst az alaplével, akkor krémesebb eredményhez juthatunk.
  2. Érdemes rizottó rizst beszereznünk: ezek az arborio, baldo és carnaoli.
  3. A rizottó gondoskodást igényel: folyamatosan keverni kell, hogy ne ragadjon le.
  4. Akkor öntsük fel a rizst, mikor a rizsszemeket üvegesre pirítottuk.
  5. A rizottó legyen bársonyos és puha, azonban "harapós", olaszosan al dente.
  6. Frissen az igazi!
És most jöjjön az én rizottó receptem:


Fenséges rizottó
Egy evőkanál kacsazsíron 4 szelet felkockázott serrano sonkát két percig pirítok. Hozzáadok egy szál, félbevágott és felszeletelt póréhagymát és további 3 percig pirítom az ételt. Beleszórok 200 gramm rizst és addig pirítom, amíg a rizsszemek üvegesek lesznek. Ezután felöntöm kevés alaplével, megvárom, amíg elfő a lé és apránként adagolom hozzá a levet, amíg a rizs megpuhul. Ezután kerül bele 200 gramm fagyasztott zöldborsó, amit néhány perc alatt puhára főzök. A végén belereszelek 8 dkg parmezánt, hogy iagzn krémes legyen.

2012. március 6., kedd

Hiányzott a tészta!!!!

A tojásallergiám elég keményen leszűkíti azon ételek sorát, melyeket megehetek. Ilyen a tészta is sajnos. Még a Gyermelyi tojás nélkül készült spagettije is nyomokban tyúktojást tartalmaz. Szóval hónapok óta nem ettem semmi igazi olaszosat. Kivéve most: a napokban rábukkantam a rizslisztból készült tésztára. Kicsit furcsa, mert totál fehér, de így biztos lehetek benne, hogy nincs benne tojás. Szóval ma boldogan csináltam hozzá egy finom tésztaszószt és ma este végre tésztát eszek!


Tagliatelle pomorodo e crema, vagyis paradicsomos-tejszínes tészta
Kevés zsiradékon egy fej vöröshagymát kezdek el párolni. Hozzáadok egy szál répát (felkockázva) és együtt pirítom még őket egy kicsit. Ezután kerül a lábasba 1×400 gramm paradicsomkonzerv és 80 gramm paradicsomsűrítmény, majd végül 2,5 dl tejszín. Sóval, borssal, kevés cukorral és fokhagymaporral ízesítem. Hagyom néhány percig rotyogni, hogy besűrűsödjön. Utána egy csokor friss bazsalikomot darabolok bele és már készen is van.

2012. február 27., hétfő

Az igazi paprikás krumpli

Ha magyaros ételre vágyunk és nincs sok időnk, akkor érdemes elkészíteni ezt a fogást. Igazán mennyei, de ezt nem kell bizonygatni, hiszen mindannyian ismerjük a paprikás krumplit.

Paprikás krumpli
2 fej hagymát megtisztítok és apróra vágok, majd kevés olajon egy lábosban el kezdek párolni. Hozzáadok 2 szál (kb. 0,5 kg.) kolbászt felkarikázva és tovább pirítom őket együtt. Sóval, fokhagymaporral fűszerezem őket és hozzáadok 2-3 kávéskanálnyi fűszerpaprikát is. Néhány percig még pirítom a hozzávalókat a fűszerekkel együtt. Ezt követően 2 kg megtisztított, felkockázott burgonyát rakok a lábasba és az egészet annyi vízzel öntöm fel, hogy ellepje a krumplikat. Addig főzöm közepes lángon, amíg a krumpli megpuhul.

2012. február 23., csütörtök

Brassói aprópecsenye

Mivel most már Olivér nem reklamál a disznóhús miatt, így nyugodtan elkészíthetem az anyukám féle brassóit neki, mert biztos vagyok benne, hogy szeretni fogja. Egy trükkje van az ételnek: A húst meg kell párolni, hogy jó puha legyen.

Brassói aprópecsenye
40 dkg sertéscombot felkockázok, besózok és kevés olajon el kezdek sütni. Mikor a hús kifehéredett fokozatosan kevés vizet öntök hozzá és addig párolom, amíg puhára megfő. Mikor ez megtörtént a vizet leszűröm róla és bő olajban kisütöm. Mikor már szép piros, akkor kiveszem az olajból. 80 dkg burgonyát megtisztítok és felkockázok, besózok, majd a hús olajába kisütöm. Mikor készen van, kiveszem az olajból és összerázom a hússal.

2012. február 20., hétfő

Csirke Stroganoff módra

Egy igazi 20 perces recept. És egy kísérlet, hogy Olivérrel megszerettessem a gombát. Mert nekem igenis nagyon hiányzik a gomba. Most igazán apróra daraboltam hogy "elvesszem" a szószban. Majd meglátjuk ;)













Stroganoff csirke

1 póréhagymát apróra darabolok és kevés olajon üvegesre pirítom. 2 csirkemellfilét felkockázok és sóval, borssal, fokhagymaporral ízesítem, majd rárakom a hagymára. kevés vizet öntök alá és el kezdem sütni. amíg sül, addig 20 dkg gombát megtisztítok és apróra vágom. Hozzáadom a gombát is. Addig főzöm az egészet, amíg a gomba kieresztett leve elpárolog. Az egészet felöntöm 3 dl tejszínnel és felforralom. Ezután hozzáadok még egy kávékanál vajat és a tetejét friss petrezselyemmel megszórom.

2012. február 13., hétfő

Aszalt szilvával töltött baconbe csavart csirke

Nagyon egyszerű étel, mégis igen különleges. Gyorsan készen van, így ha Valentin-napkor nincs semmi ötletünk, amivel meglephetnénk a párunkat, akkor érdemes ezt a fogást elkészíteni.

Aszalt szilvával töltött csirke
Én csirkecombfilét vásároltam - fejenként kettőt -, mivel azt a legkönnyebb megtölteni. Mindkét oldalát befűszereztem sóval, borssal és szárított rozmaringgal, összetűztem fogvájóval, majd a párolómban fél óráig pároltam. (Ha nincs párolónk, akkor egy lábosban kevés vízzel, fedővel elvégezhetjük ugyanezt a műveletet.) Mikor a hús megpuhult és a fogvájókat eltávolítottam egy szelet baconnel körbetekerem az össze darabot és rögzítem. Kevés olajon pirosra sütöm a bacont. Rizzsel tálalom.

2012. február 10., péntek

Sült burgonyapüré gazdagon

Kíváncsi vagyok, hogy Olivér mit fog szólni ehhez a menühöz, mert lehet, hogy kicsit extrém, viszont nagyon finom.

Sült burgonyapüré

  1. Burgonyapürét készítek a megszokott módon 1,5 kg burgonyából.-->A meghámozott, felkarikázott burgonyát sós vízben puhára főzőm, leszűröm, egy evőkanál vajat és egy kis sajtot adok hozzá, majd botmixerrel krémesítem.
  2. 1 fej hagymát kevés olajon el kezdek pirítani. Hozzáadok 25 dkg sertéshúst és megsütöm. Sóval, borssal és fűszerpaprikával ízesítem. Hozzáadok egy konzervnyi kukoricát és 80 gramm paradicsompürét. Még egy kicsit főzöm a hozzávalókat együtt.
  3. Egy tűzálló tálra halmozom a masszát. Erre kerül a burgonyapüré. A tetejét megszórom reszelt sajttal és 15 percig sütöm. (amíg a tetejére rápirul a sajt.)

Krémleves három féle hagymából

Egy igazi gourmet fogás

Krémleves három féle hagymából
1 fej vöröshagymát, 1 fej lilahagymát és 1 szál sárgarépát felaprítok és forró olajon el kezdem pirítani. Hozzáadok 1 szem felkockázott burgonyát és tovább pirítom. Felöntöm 1 liter alaplével és sózom, borsozom, majd hozzáadok 1 szál póréhagymát. Kis lángon addig főzöm, amíg az össze zöldség megpuhul. Botmixerrel krémesítem. Felöntöm két dl tejszínnel, meghintem szerecsendióval és reszelt sajttal a tetején forrón tálalom.

Töltött paprika

Imádom a töltött paprikát, de még sosem mertem elkészíteni, mert azt gondoltam, hogy kell hozzá valami speciális képesség. Ha tényleg kell hozzá, akkor nekem jelentem megvan, de azért azt gondolom, hogy bárki el tudja készíteni. :)

Töltött paprika
Először a paradicsomszósszal kezdem: fehér rántás csinálok 2 evőkanál lisztből és kevés olajból, majd mikor az készen van, akkor felöntöm 1 liter 100%-os paradicsomlével. Sózom, borsozom és cukrozom ízlés szerint.
A következő lépés a húsgombóc elkészítése: 1 fej felaprított hagymát, 25 dkg darált sertéshúst és 15 dkg előfőzött riszt összegyúrok, majd ezt is sózom és borsozom. Az így keletkezett masszát 4-5 paprikába beletöltöm, a maradékból gombócot gyúrok. A paprikákat és a gombócokat vízben megfőzöm, majd hozzárakom a paradicsompüréhez őket és egy kicsit rotyogtatom az egészet.

2012. február 6., hétfő

Jókai Mór kedvence - a bableves

Balatonszemesen voltunk Olivérrel nemrégiben egy wellness hétvégén és a szombat esti menü a nagy írónkról, Jókai Mórról elnevezett levest is tartalmazta. Olivérnek nagyon ízlett, így megígértem neki, hogy én is megpróbálom elkészíteni, hogy az én kis szerelmem nagyon örüljön :)








Jókai bableves

Libazsírt kezdek el hevíteni és egy fej apróra vágott vöröshagymát pirítok az olajban. Ezt követően hozzáadok 20 dkg felkockázott bacont és 20 dkg felkarikázott lecsókolbászt. Továbbra is pirítom. Most a zöldségek kerülnek bele: 4 gerezd felaprított fokhagyma, 1 szál felkarikázott répa, 1 szál felkarikázott fehérrépa és 1 szem felkockázott burgonya. Még mindig pirítom. Néhány perces pirítás után felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje az összetevőket. Hozzáadok 3-4 babérlevelet. Sózom, borsozom, majd lassú lángon addig főzöm, amíg az összes hozzávaló megpuhul. Puhulás után kerül bele 400 gramm fehér konzervbab és kétkupaknyi ecet és amíg rottyan egyet, addig elkészítem a piros rántást. Ehhez liszt és olaj elegyét kezdek el hevíteni, majd mikor már rotyog, akkor hozzáadok egy kevés pirospaprikát. Ezzel a rántással besűrítem a levest és forrón, puha kenyérrel és/vagy tejföllel tálalom.

2012. február 5., vasárnap

Pulyka két zsebbel

Nagyszerű ötlet a pulykacombba zsebet vágni és megtölteni valami finomsággal. Ennél már csak az lehet jobb ötlet, ha két zsebet vágunk a húsba, hiszen így még több dolgot bele lehet tölteni.

Pulyka két zsebbel







A pulykacombfilébe két zsebet vágok, a felsőbe trappistát, 2 szelet bacont és 3-4 gerezd fokhagymát töltök, az alsóba egy kerek camembert sajtot és 2 szál friss rozmaringot. A zsebeket cérnval összevarrom, a hús külső részét libazsírral bekenem, sóval, borssal, szárított rozmaringgal megszórom és sütőzacskóban 600 W-on 30 percig sütöm, majd 10 percig grillezem. Ha kifolyik a sajt, akkor a hús tetejét meglocsolhatom vele, isteni lesz tőle. Egyébként burgonyapürével tálalom.

2012. február 1., szerda

A legjobb dolog, ami a burgonyával történhet

A burgonyát számos módon el lehet készíteni, leginkább persze köretként szolgál. Most én egy kicsit felturbóztam és főételt varázsoltam belőle.

Burgonyapite


Másfél kilogramm burgonyát meghámoztam, felkarikáztam és 10 perc alatt sós vízben előfőztem. Ezalatt elkészítettem a besamel mártást: 2 diónyi vajat felolvasztottam, egy evőkanál lisztet szórtam bele, majd 3 dl tejjel felengedtem, sóztam és végül botmixerrel krémesítettem. Egy tűzálló tálat libazsírral kikentem és a burgonyát rétegezve a tálba helyeztem, a rétegek közé besamelt öntve. A felső rétegre aprított bacon került és a maradék besamel, majd 25 dkg trappista sajttal befedve 25 perc alatt pirosra és ropogósra sütöttem a tetejét.













2012. január 30., hétfő

Évforduló :)

Olivérrel ma ünnepeljük az első évfordulónkat, ezért a mai menühöz süti is dukál.

Sült csirke burgonyapürével
Egyébként sima sült csirke burgonyapüré kombó az ebéd egy kis burgonyakrémlevessel. A husit úgy sütöttem meg, hogy a bőre ropogjon, belül pedig nagyon puha legyen: ezt úgy lehet elérni, hogy ha a felsőcomb bőre alá egy-két szelet bacont és 2 gerezd fokhagymát rakok (ettől lesz puha), a külsejét pedig sóval, borssal és fokhagymaporral gazdagon beszórom, majd fél óráig sütőzacskóban sütöm.








A sült banán receptje pedig itt áll:
Sült banán
Sűrű palacsintatésztát készítek tejből és lisztből, amit felturbózok egy kevés rummal, olajjal, fahéjjal és cukorral. A banándarabokat ebbe a tésztába beleforgatom és forró olajban kisütöm őket. ha marad ki banán, akkor kevés tejjel összeturmixolom őket. Ezenkívül csokiöntetet is csinálhatok hozzá, amihez egy kevés tejben és kávéban fel kell olvasztani egy tábla csokoládét. A banánt a turmixszal és az öntettel tálalom.

2012. január 24., kedd

Gombával töltött pulykacomb - apukám egyik kedvence

Apukám istenítette ezt az ételt szilveszterkor, így muszáj volt anyutól elkérnem a receptet. Utána kicsit oda lett a kedvem, mikor kiderült, hogy gomba is kell bele, tekintve, hogy Olivér utálja a gombát. Viszont a múlt héten engedélyezte :), hogy kísérletezzek egy kicsit ezzel a kis kalapos "jószággal". Szóval most már nem féltem elkészíteni ezt a receptet, ami valljuk be: isteni finom.



Pulykacomb gombával, baconnel töltve
Először a tölteléket készítem el: egy fej lilahagymát és 20 dkg bacont helyezek az aprítómba és felaprítom őket, majd egy serpenyőbe helyezem őket, amibe előzőleg kevés olajat hevítettem. Néhány percig sütöm őket, ezután hozzáadok 15 dkg apró darabokra vágott csiperkét. Megvárom, amíg a gomba kiengedi a levét és elfőzöm, majd az egészet felöntöm egy dl tejszínnel és addig forralom, amíg egészen szilárd állaga lesz. Fűszerezem. Ezután beletöltöm a pulykacombfilébe és azt összevarrom. (Ez nem egy egyszerű mutatvány, a massza folyamatosan szökni akar, a cérna átszakítja a húst, de azért nem lehetetlen megcsinálni.) Ha kész, akkor 600 W-on egy sütőzacskóban 30 percig sütöm a husit, majd 10 percig grillezem a sütőzacskó nélkül és készen is van. A kimaradt töltelékből pedig mártást készítek: felöntöm 2 dl tejszínnel, összeforralom és botmixerrel krémesítem. A mártással és burgonyapürével tálalom.

2012. január 23., hétfő

Cassoulet - egy francia babos egytálétel

20 perc alatt elkészíthető fogás. Olcsó. És nagyon egyszerű. Kolbász, hagyma, bab és már kész is.

Cassoulet
1 szél kolbászt felkarikázok és 10 dkg sonkát kockákra vágok, majd kevés olajban kisütöm a zsírjukat. ezután hozzáadok egy fej felaprított hagymát és néhány gerezd fokhagymát. Addig pirítom őket, amíg a hagyma üveges lesz. Ezután egy konzervnyi paradicsom kerül bele, majd az egészet jól összeforralom. Mikor felfort akkor hozzáadok egy konzerv fehér és egy konzerv vörösbabot és még főzöm néhány percig. Sózom, borsozom. Hozzáadok egy evőkanál mustárt és egy kávéskanál Erős Pistát. Tejföllel és puha kenyérrel tálalom.

2012. január 18., szerda

Életem első csirkemája

Sosem készítettem még csirkemájat, viszont tegnap a Sparban nagyon szép darabokat láttam, szóval elhatároztam, hogy ma muszáj kipróbálnom magam májban is. :) Rántva nem tudtam elkészíteni a fránya tojásallergiám miatt, ezért baconbe csavartam. És isteni lett! Nagyon büszke vagyok magamra!!!!

Baconbe tekert csirkemáj petrezselymes burgonyával
A befűszerezett (bors, fokhagymapor) csirkemájat először a párolómban 45 perc alatt megpároltam egy fej lilahagymával együtt. (Szerintem sütőzacskóval vagy serpenyővel is megoldható a dolog, ha nincs párolód.) A májakat csak párolás után sóztam, hogy ne száradjanak ki. Ezután baconbe tekertem őket és kevés olajon pirosra sütöttem.



Köretnek petrezselymes burgonyát készítettem. A meghámozott burgonyákat vékony karikákra szeletelem és kevés olajon el kezdem sütni, majd felengedem kevés  sós vízzel és megfőzöm. Ezután sütöm még kicsit, majd durvára töröm. Hozzáadom az apróra vágott friss petrezselymet, szórok még hozzá szárítottat is (+ lehet még szárított bazsalikomot is) és már tálalhatom is.

2012. január 17., kedd

A thai konyha egy remeke

nem szeretem Gordon Ramsay szakácskönyveit, mert lehetetlen és beszerezhetetlen hozzávalókból készíti el az ételeket. Emellett sokszor nagyon drágák is ezek az ételek, így a mindennapokba nem feltétlenül illeszthetőek bele. Most viszont találtam egy thai ételt ebben a könyvben, ami kifejezetten barátságos volt, így némi átalakítással el is készítettem.

Dobva-rázva sütött csirkehús kesudióval
         A dova-rázva sütésnél érdemes előre elkészíteni a hozzávalókat, mert így sokkal gyorsabban készen lehetünk. Én is így tettem, így 80 gramm kesudiót olajban barnára pirítottam, egy fej lilahagymát felszeleteltem, 400 gramm csirkemellfilét kockákra vágtam, sóztam, borsoztam és beszórtam fokhagymaporral, egy szál erős paprikát apróra vágtam és 3 szál újhagymát 3 centiméteres darabokra vágtam.
         Ezután a wokban olajat hevítettem beletettem a hagymákat és a paprikát, kavargattam egy kicsit, majd hozzáadtam a csirkehúst és dobva-rázva addig sütöttem, amíg a csirke készen lett. Ezután egy evőkanál szójaszószt és egy csipetnyi cukrot adtam hozzá. Beleöntöttem egy fél konzervnyi kukoricát és még néhány percig rázogattam. Végül hozzáadtam a kesudiót és risszel tálaltam.

2012. január 16., hétfő

Olivért szoktatjuk az új ízekhez. :)

Olivér imádja a csirkét és hónapok óta 80-90%-ban csirkét is eszünk. A vöröshúsokkal az a baja, hogy nem olyan könnyed az állaguk, mint a csirkének. Nem olyan puhák. Ami igaz is. Viszont ma megpróbáltam úgy elkészíteni a sertésszeletet, hogy Olivér is szeresse. Reméljük a legjobbakat! ;)

Grillezett sertésszelet
3 tarját kiklopfolok és előfőzöm olyan vízben, melybe előzőleg egy evőkanál paradicsompürét és egy fej hagymát (nem meghámozva, negyedekbe vágva) tettem. 10 perc alatt meg is fő. Ezután kiveszem, letörölgetem róla a nedvességet és befűszerezem: sóval, borssal, korianderrel és fokhagymaporral. Majd mindkét oldalát mustárral bedörzsölöm és kiolajozott, felhevített grillserpenyőben kisütöm. Akkor van kész, mikor szép piros kérget kap a hús. Belül puha lesz, kívül ropogós és összességében nagyon finom.

Ehhez valami hideg saláta dukál. A majonézes krumplisaláta pl. tökéletes. Viszont mivel allergiás vagyok a tojásra, ezért majonéz nem kerül bele, amitől a saláta íze viszont nem változik.

"Majonézes" burgonyasaláta
1 kg burgonyát kockákra vágok és sós vízben előfözök. (ne legyenek teljesen puhák). Ha kész, akkor leszűröm és villával durván áttöröm. 2 kis pohár tejfölt és egy evőkanál majonéz keverek hozzá. Sózom és hozzáadok egy csipet cukrot. Fél citrom levét belefacsarom, majd egy fej apróra vágott hagymát keverek bele. behűtöm és jó hidegen tálalom.

2012. január 14., szombat

A legismertebb valenciai fogás - az imádott paella

A paella egy igazán ízletes fogás. Tulajdonképpen a rizses hús felturbózott változata. Isteni finom lett a most elkészített változat, mivel a rizst és a többi összetevőt külön készítettem el, aminek az lett a következménye, hogy a húsok és a zöldségek nagyon finom szaftot eresztettek ki magukból, amit az előfőzött rizs szépen felszívott, így egy laza állagú, szaftos fogás készült el.


Paella
Nagy hasznát vettem az aprítómnak, ugyanis minden hozzávalót nagyon pici darabokra össze tudtam aprítani és ez az egész főzési folyamatot jelentősen le is rövidítette. Viszont enélkül is el lehet készíteni a fogást, csak apró kockákra kell felaprítani a hozzávalókat.

Először 400 gramm rizst megfőzöm. Amíg megfő, addig el is készülök a többivel. Egy löket olajat és egy evőkanál kolbászzsírt hevítek és ebbe el kezdek pirítani 100 gramm felkarikázott kolbászt, 100 gramm felaprított bacont vagy tarját és 400 gramm felkockázott és befűszerezett csirkét. Addig pirítom őket együtt, amíg a csirke egy kis színt kap. Ezután kerül hozzá egy fej vöröshagyma és 3-4 gerezd fokhagyma, szintén felaprítva. Egy kis pirítás után hozzáadok egy fej piros és egy fej zöld kaliforniai paprikát (felkockázva vagy felaprítva.) Kevés vizet öntök alá, hogy ne ragadjon oda. Durvára aprított petrezselymet adok hozzá. Hozzáadok 300 gramm zöldborsót is. Egy citrom levét belefacsarom. Egy kicsit rotyogtatom az egészet, utána belekeverem a rizst is és már tálalhatom is.

2012. január 13., péntek

Életem első receptje

Szerintem ez volt az első olyan étel, amit elkészítettem. Saját recept, amin sokat kellett alakítani, mire finom lett. Olivérnek először akkor csináltam meg, amikor összejöttünk és kedveskedni akartam vele. Meg persze el is akartam bűvölni. aztán ez nem jött össze, mert a mártás rettenetes lett. Viszont mára már letisztultak benne az ízek.


Tőkehalfilé citromos-tejszínes mártásban
A halat befűszerezem. (só, bors, fokhagymapor, provanszi fűszerek) és serpenyőben (ha van, akkor grillserpenyőben) kevés olajon kisütöm. A mártáshoz diónyi vajat felolvasztok és 3-4 gerezd apróra vágott fokhagymát pirítok meg benne. Ezután kevés tejszínnel felöntöm, bazsalikomot, sót, szárított petrezselymet szórok bele és egy fél citrom levét belefacsarom. Rizzsel tálalom.

2012. január 7., szombat

Ha szombat van és gyorsan akarsz valami finomat készíteni...

A szombatok a pihenésre vannak kitalálva. Nem kell munkába menni, későn lehet felkelni és igazából semmi fontosat nem kell csinálni. Azonban enni mégiscsak kell. De a konyhában sem akarunk olyan sok időt eltölteni. Ilyenkor érdemes elkészíteni a következő menüt.

Pulykaragu rizzsel
Egy pulykacombfilét 2 cm-es kockákra darabolok, sózom, borsozom és meghintem fokhagymaporral, majd egy evőkanál mustárral összekavarom. Ezután kevés olajban kisütöm őket. Amíg a hús sül, addig elkészítem a ragu többi részét. Kevés olajban egy szem kockákra vágott burgonyát, egy fél szál uborkát és egy fél padlizsánt el kezdek pirítani. Ehhez hozzáadok 3 szál karikákra vágott zöldhagymát és 30 dkg koktélparadicsomot félbevágva. Hozzáöntöm a megsült pulykát is a szaftjával együtt és 3-4 percig az egészet pirítom. Melegen, rizzsel tálalom.



Brownie - 5 perc alatt
 Szombaton jól esik az ebéd utáni desszert is a délutáni alvás előtt. azonban ezzel sem akarunk sokat bíbelődni. Így a legjobb ha a mikrós brownie-t készítjük el, ami 5 perc alatt készen van. Én tojás nélkül készítettem el, tekintve az allergiámra, de így is tökéletes. Mindössze annyi a dolgunk, hogy összekeverjünk 4 evőkanál lisztet, 2 evőkanál cukrot, 2-3 evőkanál kakaóport, 2 csomag vaníliás cukrot, fél csomag sütőport. Ezután az egészet annyi tejjel öntöm fel, hogy egy sűrű csomómentes masszát kapjak. A masszát poharakba kanalazom (csak félig, mert fel fog kelni) és 3 percre a mikróba teszem. amíg sül, addig elkészítem a vaníliás öntetet hozzá: egy csomag r. Oetker vaníliaöntetet elkavarok egy kanál cukorral és felengedem 2-3 dl tejjel. Hozzáadok még egy marék kókuszreszeléket és az egészet felforralom, majd a kisült brownie-ra öntöm.

2012. január 4., szerda

Kis batyu pulykából

Néha egészen meglepődök, hogy egyszerű alapanyagokból mennyire finom fogást lehet készíteni. Mert most mi az, amit használunk? Pulykacombfilé, camambert sajt. Két öszetevő és mégis különleges, akár "ünnepinek" mondható fogást lehet belőle készíteni.

Kis batyu
Mindössze annyit kell tennünk, hogy a pulykacombfilét szétnyitom, befűszerezem, belerakok egy kerek camembert sajtot és hústűvel összetűzöm, hogy a sajt ne folyjon ki. Ezután kívültről is megfűszerezem, majd serpenyőben kevés olajon elősütöm, ezután egy tűzálló tálba helyezem és 30-40 perc alatt egy sütőzacskó alatt készre sütöm. A végén krumplipürével tálalom. A fűszerezésnél a só, bors, fokhagymapor elengedhetetlen, de felturbózhatjuk a pulykát provanszi fűszerekkel, bazsalikommal is akár.

2012. január 2., hétfő

Kis provanszi jellegű rakottas

Már vágyom valami könnyű fogásra a karácsonyi nagyevés és az újévi lencse után. Pláne, hogy a tegnapi salátába valószínűleg olyan virsli került, amiben van tojás, így most pöttyösebb vagyok, mint a Pöttyös Túrórudi. Szóval ma hal lesz, sok zöldséggel, ami igazán kímélő fogás.

Provanszi rakottas

Három emelete lesz ennek az ételnek. A tűzálló tál aljára kerül a zöldséges ragu, ezután az elősütött, előpárolt, befűszerezett (só, bors, fokhagymapor, provanszi fűszerek) tengeri haldarabok, a tetejére pedig a rizs és a sajt. Addig grillezem, amíg a sajt rápirul az egészre. No, de most nézzük, hogyan is kell megcsinálni a ragut.



Kevés olajon lilahagymát pirítok, majd különböző zöldségeket adok hozzá, melyeket előzőleg apró kockákra vágtam. Először a keményebbek kerülnek bele: egy szem burgonya, egy szál répa és egy kaliforniai paprika. Néhány perccel később adok hozzá egy fél padlizsánt és egy fél uborkát. Ezután 2 szem paradicsomot. Most fűszerezek: sóval, borssal és provanszi fűszerekkel. Majd egy marék olívabogyót adok az egészhez. Végül egy pohár tejfölt keverek bele és készen is van a ragu, amit a rakottas aljára kerül.

2012. január 1., vasárnap

Együk gazdagra magunkat!

Az újév első napján érdemes lencsét fogyasztani, mert ez jelképezi a bőséget, így "hozzájárul" ahhoz, hogy az esztendőben ne legyünk pénztelenek. Én is elkészítettem a lencséből egy jó adag salátát, persze nemcsak azért, mert gazdagságot hoz, hanem mert istenien finom.

Lencsesaláta
A lencsét (500 gramm) előző este beáztatom, hogy jól megszívja magát. Ezután meg kell főzni. Ezt babérleveles, sós vízben tegyük. Körülbelül egy óra alatt meg is puhul. Ezután nincs más dolgunk, mint leszűrni és hozzákeverni egy nagy pohár tejfölt, 2-3 evőkanál mustárt és 8 pár felkarikázott, megfőzött virslit is. Ezután hűtöbe tesszük és hidegen tálaljuk.




Mellesleg Olivérnek nem ízlik, ami számomra érthetetlen :D