2011. december 5., hétfő

Sárga menü

Szakad az eső, itthon punnyadunk, de persze azért főztem. És a leves is, a főétel is szép sárga lett.

Sütőtökkrémleves
Egy hagymát, egy szál répát és egy közepes burgonyát apróra vágtam, egy lábasba helyeztem, meglocsoltam olajjal és 10 percig pirítottam. Ezután felöntöttem fél liter alaplével és fél kilogramm felkockázott sütőtököt adtam hozzá. Felforraltam az egészet, majd kis lángon addig főztem, amíg az összes zöldség megpuhult. Ezután hozzáadtam 2 dl tejszínt és megint felforraltam. Végül botmixerrel pépesítettem és sóval, borssal ízesítettem.

Tejszínes-mandarinos-fehérboros csirkemell
A csirkét felkockázom, sózom, borsozom és meghintem rozmaringgal, majd fél hagymával együtt, kis olajon el kezdem sütni. Ezután egy kis vizet engedek alá és fedő alatt párolom. Ezt követően fél kilogramm apróra vágott mandarin kerül a tetejére, még nem kavarom össze, hanem fedő alatt párolom őket 10percig. Összekavarom és utána hozzáadok 3 dl tejszínt és egy kevés kurkumát és megvárom még rottyan egyet. Belekerül egy pohár bor, és még főzöm egy kevés ideig. Rizzsel tálalom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése